Megfejtés és történet
2019. november 13. írta: Dzsingisz/phd

Megfejtés és történet

Az Artstetteni kastélyról röviden, hiszen ha már kérdeztem, akkor válaszolni is illik.

A mellékelt kép az épületben berendezett kiállítás bejáratánál van és a rajta szereplő történelmi személyiségek közül számunkra a következőkben kettő is érdekes lesz.

Az első a képen bal oldalt nagyjából középen látható Ferenc Ferdinándon, aki a Habsburg–Lotaringiai-házból származó osztrák főherceg, Károly Lajos és Mária Annunciata nápoly–szicíliai királyi hercegnő elsőszülött gyermekeként  1896-tól az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse volt. Egy érdekes közjogi kiskapun keresztül kötődünk mi hozzá és feleségéhez, Chotek Zsófiához. 1900 július elsején léptek frigyre egymással, amely azonban az ara származása miatt csak morganatikus házasság lehetett, vagyis a feleség és gyermekei nem részesülhettek a férj kivételes jogaiban, annak ellenére, hogy maga a házasság érvényesnek, az abból született gyermekek pedig törvényesnek számítottak. Így Ferenc Ferdinánd gyermekei már nem számítottak trónörökösnek például. Az uralkodó, Ferenc József, elsősorban azzal magyarázta a morganatikus házasságot, hogy a Chotek család hiába volt az egyik legősibb cseh főnemesi család a Habsburgok nem ismerték el őket velük egyenrangúnak. A jogi kiskapu az volt, hogy így Ferenc Ferdinánd esetleges trónra kerülése esetén (ami I. Ferenc néven történt volna meg) Chotek Zsófia osztrák császárné nem lehetett volna, viszont a kiegyezést követő magyar államjog liberalizmusa okán magyar királyné igen.

A második személy Ferdinánd Miksa József Mária, vagyis I. Miksa mexikói császár, aki Maximilian von Mexiko néven szerepel a képen. Kalandos életutat járt be, amit már elnevezései is mutatnak és amelyre e helyütt nem fogok kitérni. Érdekesebb egy közgazdaságtudományi és jogi területhez köthető történet róla, mely kapcsolódik az artstetteni kastélyhoz is. 1866-ban Miksa öccsétől Károly Lajos főhercegtől megvette a kastélyt. Azonban csak névlegesen, mert végül sohasem fizette ki. Ennek volt egy pénzügyi oka: nem egyeztek meg elég alaposan az adásvételnél és nem is papírozták le megfelelően, így áthúzódhatott a tranzakció 1867-re, amikor azonban közbeszólt egy másik, megváltoztathatatlan ok is: felkelők elfogták és kivégezték Miksát. A közgazdasági tanulság: csak akkor vegyünk kastélyt, ha megvan rá a pénzünk.

Legyetek jók, ha tudtok.

A bejegyzés trackback címe:

https://rega-sztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr5615303972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása