Megfejtés és szakmázás absztraktokról
2019. október 24. írta: Dzsingisz/phd

Megfejtés és szakmázás absztraktokról

Kedves Mindenki!

Meg mindenki más.

Köszönöm szépen a megfejtéseket, viszont egyszer már kértem, hogy ne a kéménybe írjátok korommal, mert nehéz olvasni.

Szeged lesz a konferencia helyszíne. 

Viszont ígértem némi szakmai okfejtést is a különböző absztraktokról. Szeretnék ilyen tartalmakat is rendszeresen megosztani Veletek, mert vannak olyan dolgok, amiket magától értetődőnek veszünk, aztán amikor oda jutunk, hogy foglalkozni kell vele, akkor kiderül, hogy mégsem így van. Én is találkoztam ezzel a jelenséggel múlt héten.

Először is tisztázzuk: mi az absztrakt? Ha festészetről van szó, akkor mindenkinek beugrik egy olyan színes pocsolya, ami valójában ló. Ezzel - bármilyen furcsán is hangzik - esetünkben sem járunk olyan messze az igazságtól. Ahogy a művészetben a korlátok nélküli önkifejezés egyik jó szinonimája lehet a fogalom, úgy tudományos szempontból nézve is valami elvontat jelent. Ha veszünk egy szép és jól hangzó szakmai definíciót, mint például: „összefüggéseiből kiragadott (fogalom, tulajdonság, következtetés), amely nem egy meghatározott jelenséget, tárgyat, dolgot ír le teljesen, hanem annak csupán néhány kiemelt jellemzőjét, tulajdonságát veszi figyelembe” akkor elég gyorsan közel kerülhetünk ahhoz, amit be akarunk mutatni. Az absztrakt esetünkben egy fajta betekintés, figyelemfelkeltés, füljegyzet. 

Alapvetően két féle absztrakt létezik: az egyik amit tanulmány, vagy például egy konferencia szereplés előtt szokás írni, a másik pedig például egy szakdolgozat előtt készül el. 

Előbbi lényege felkelteni a figyelmet az előadás, vagy tanulmány megjelenése előtt. E célból érdemes feltenni a kutatási kérdéseket, leírni, hogy mit kíván az illető bemutatni és ezt milyen módszerekkel, vizsgálatokkal és források alapján teszi és egyáltalán mit vár az adott szerepléstől, megjelenéstől? Terjedelme általában nem túl hosszú, maximum fél A/4-es oldal.

Utóbbi, vagyis ami mondjuk egy szakdolgozat előtt készül el, ettől kicsit különböző. Egy esszé jellegű írás, ami olyan elemeket is tartalmaz, mint az előzőekben bemutatott társa, de több is annál. Például részletesebben kívánatos kifejteni a motivációt, ami az adott téma választásához vezetett, mely pedig sokkal részletesebben kerül kifejtésre. Itt is érdemes persze szót ejteni a kutatás módszertanáról és formájáról. De ami a legfontosabb különbség: itt hangsúlyosan kell megjelennie az elért eredménynek/eredményeknek is. Terjedelme egy A/4-es oldal.

Legyetek jók, ha tudtok.

A bejegyzés trackback címe:

https://rega-sztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr7815261172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása